A Thorma János Múzeum Baráti Körének Hírlevele 51. 2014. június 11. (XV/2.)
A Thorma János Múzeum Baráti Körének Hírlevele 51.
2014. június 11. XV. évfolyam 2. szám
2014. ÉVI NYÁRI PROGRAMJAINK
Június – Július 10.
Búza, kenyér, élet kiállítás. A búza útja a földtől az asztalig a Duna-Tisza közén egykor és ma.
Június 21. (szombat) 17 óra
Múzeumok Éjszakája. Szent Iván napi rendezvény
Július 18. (péntek) 17 óra
Diószegi Balázs festmény kiállítás a művész születésének 100. évfordulója alkalmából
BÚZA, KENYÉR, ÉLET KIÁLLÍTÁS
A búza útját a földtől az asztalig bemutató vándorkiállítás Kecskemét és Baja után Kiskunhalasra érkezett. Az érdeklődő közönség két párhuzamosan futó idősíkot, a 20. század első felét, és a 21. század első évtizedét tekintheti meg egymás mellett.
A paraszti kultúra használati tárgyai, technikái (szántás, vetés, aratás, cséplés, kenyérsütés) és mai "megfelelőjük" együttesen mutatják be, milyen úton került, és kerül ma a kenyér az asztalra.
A kiállítás alapgondolata szorosan kapcsolódik napjaink egyik leggyakrabban emlegetett társadalmi-gazdasági problémájához is, erőforrásaink és tartalékaink feléléséhez, illetve a fenntarthatóság elméletéhez.
MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA
A már hagyományos Szent Iván napi országos Múzeumok Éjszakája programsorozatban a Thorma János Múzeum az idén ismét bekapcsolódik. Ez a kulturális rendezvény igen sikeresnek bizonyul Halason évek óta.
A korábbi évekhez hasonlóan most is sok színes programmal, több helyszínen várjuk az érdeklődőket.
A múzeumkert pódiumán a következő zenés, táncos produkciók lesznek: Kiskun Táncegyüttes; Tündér és manó felvonulás, Lyra együttes gyerek koncertje; Tündér és manó választás, valamint a rajverseny eredményhirdetése, Részletek a Zrínyi 1566. című musicalből, Pogácsa- és kenyérsütő verseny eredményhirdetése, Vadai Heni és Vladár Károly népzenei műsora, Halas Táncegyüttes, 5 Non Bonds, Heart Jammers Company.
A múzeumsétányon: Pogácsakóstoló; Múzeumi kreatív műhely; Fazekaskodás; Kenyérbemutató; Kemencés lángos; Arcfestés; Zenés tűzgyújtás; Büfé.
A múzeum épületében: Aprók tánca; Játszósarok, Mindennapi kenyerünk című rajzkiállítás; Kincsvadásza; Múzeumi kvízjáték (állandó kiállítások és Búza, kenyér, élet kiállítás); Fotószalon beöltözéssel. Előadások: Gallina Zsolt: A tázlári ásatásról; Pásztor Emília: Csillagok a föld alól; Szakál Aurél: Szégyenkő és paráznaság. Inkey Alice: No de Alizka! című könyvét mutatja be.
MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJÁHOZ FELHÍVÁSOK
Az idei Szent Iván napra Tündér kisasszony és manó szépségversenyt hirdetünk meg. A tündérek és manók felvonulását követően zsűri választja ki a az idei év Tündér kisasszonyát és manóját, akiket értékes ajándékokkal jutalmazunk. Jelentkezni június 18-áig lehet a múzeumban személyesen, telefonon vagy e-mailben.
Az esthez kapcsolódóan Pogácsa- és kenyérsütő versenyt is szervezünk. Várjuk mindazok jelentkezését, kik szeretnek sütni, és szeretnék megmutatni másoknak is a Múzeumok Éjszakáján, milyen finom kenyeret vagy pogácsát tudnak készíteni!
Az otthon sütött pogácsák, kenyerek közül szakértő zsűri és a közönség kóstolás után választja ki a számára legfinomabbat, melynek készítőjét díjjal jutalmazzuk.
A nevezéseket 2014. június 18-ig várjuk a múzeumban személyesen, telefonon vagy e-mailben.
Az esthez kapcsolódóan rajzpályázatot is hirdetünk 5-12 éves ovisok és iskolások részére Mindennapi kenyerünk címmel. A gyerekektől az kérjük, hogy gondoljanak a kenyérre, amelyet készen vesznek a boltban, majd mutassák meg, hogy szerintük hogyan jut el ez a termék hozzájuk. Mit kell tennie az embereknek, hogy végül finom kenyér kerülhessen az otthonokba? Ha a témakörben bármi eszükbe jut, ne habozzanak és fessék meg, rajzolják le! (Bármilyen technikát választhatnak.) Az elkészült alkotásokat 2014. június 18-ig kérjük beküldeni a múzeumba „Mindennapi kenyerünk” jeligére. A műveket A/4-es méretben kérjük leadni. A lap hátoldalán feltétlenül szerepeljen a készítő neve, életkora, óvodája vagy iskolájának neve!
A beérkezett rajzokból a legszebbeket korosztályonként díjazzuk a Múzeumok Éjszakáján 2014. június 21-én 18 órakor a múzeumkertben.
TERVEZETT KIADVÁNYOK, PROGRAMOK 2014
2014-ben az ötévente megjelenő Halasi Múzeum emlékkönyv sorozat 4. kötete jelenik meg a múzeum 140. évfordulója alkalmából. A közel 500 oldalas kötetben mintegy 30 tanulmány szerepel. A könyvre 1000 Ft-ért a múzeumban lehet előfizetni 2014. szeptember 1-ig. Nagyon kérjük ezt a segítséget!
2014 decemberben lát napvilágot a Thorma János Múzeum kincsei című album a Halasi Albumok sorozatban. A kiadványban válogatást láthatnak a múzeum legértékesebb, legszebb tárgyaiból színes fényképekkel. A kötetre 2000 Ft-os áron lehet előfizetni a múzeumban 2014. november 1-ig.
Múzeumi vacsora 2014. október 17. (péntek)
A 140 éves a Halasi Múzeum ünnepség keretében kerül megrendezésre az idei múzeumbaráti vacsora. A vacsorára már most lehet jelentkezni, a foglalót pedig júliustól lehet fizetni. Az esten Vörös Gabriella régész a szarmatákról, illetve Kovács Zita Berki Violáról tart előadást.
NYITVA TARTÁS ÉS JELENLEGI KIÁLLÍTÁSOK
Állandó kiállítások: Kincsek a homokban. Híres régészeti leletek Kiskunhalas környékéről; Halas, a kiskun mezőváros; Kiskunsági népművészet, Thorma János festményei; Magyarországi pénzek, kiskunhalasi érmek, jelvények.
Időszaki kiállítás: Búza-kenyér-élet. A búza útja a földtől az asztalig a Duna-Tisza közén egykor és ma, avagy kiállítással a fenntartható fejlődésért című vándorkiállítás. A kiállítás megtekinthető 2014. július 10-ig.
Múzeumpedagógiai kínálat: óvodásoknak: múzeumi séta, Bútorfestő kistanoncok és Kerámiatervező kistanoncok foglalkozás; alsó- és felső tagozatosoknak: Ifjú régész, Kis történész, Festőiskola, Bútortervezés rejtelmei, Szimbólumok a népi tárgyakon elnevezésű foglalkozások; „Játszd újra!” vetélkedő, „Kisinasok kerestetnek” napközis foglalkozás; középiskolásoknak: Dualizmus kori magyar társadalom a népművészeti tárgyakon. (További információ a múzeumban.)
A látogatók kényelmét fejhallgatós tárlatvezetési rendszer, érintőképernyős számítógépes program és múzeumbolt szolgálja. A múzeum akadálymentesen megközelíthető.
Nyitva tartás: 2014. március 1. – 2014. november 30-ig hétfő 8-16 óra,
kedd-szombat 9-17 óra.

Legújabb cikkek
- Ünnepi nyitvatartás
- Történész munkatársat keresünk
- Néprjazos munkatársat keresünk
- Múzeumok Éjszakája
- Felfedező Múzeumi Tábor
- Ünnepi nyitvatartás
- MÚZEUMŐR - 65 év 130 könyv. Gyűjteményes kiállítás az elmúlt évek legjelentősebb műtárgyaiból és múzeumi könyveiből
- Talpra magyar! című album megjelentetése
- Aradi vértanúk időszaki kiállítás és hozzá kapcsolódó katalógus megjelentetése
- Glatz Oszkár portréfestészete és Pirtói képeskönyv művészettörténeti-történeti könyv, könyvbemutató megvalósítása
Legolvasottabb
- Leletbejelentés
- "Halas a hatalmas" Kiskunhalasi határjelek és Mozaikok a nagybányai festészet történetéhez című kötetek bemutatója
- A Német Buhin szélmalom tervrajzai
- 1870 - 1902
- 05
- Látogatói információk
- 07
- Foglalkozások óvodásoknak
- A Thorma János Múzeum Baráti Körének Hírlevele 57. 2015. december 3. (XVI/4.)
- Foglalkozások általános iskolásoknak