Révész György régiséggyűjteménye 1824-1874

"Szenvedélyem a hazai régiségekre is vonz"

Éppen 125 éve annak, hogy egy halasi fiatalember figyelmét felkeltette a múlt. Olvasmányai irányították-e, vagy földeken talált edénydarabok, réges-régi pénzek, ékszerfélék, esetleg az öregektől hallott elbeszélések, legendák hatottak-e rá, nem tudjuk. Négy évtized távlatából visszatekintve maga is csak szűkszavúan emlékszik a kezdetekre: "mint halasi kívántam tudni azt, hogy ezen kun városnak több mint 10 négyszögmértföldet tevő határa (...) lakatlan volt-e, vagy mikor és mi nemzetek lakhatták azt. A könyvekből vagy írásokból próbáltam nyomozni! de eddig elég kevésre mehettem..."

Túlságosan is szerény szavak! Mert Révész György többet tudott a halasi határ történetéről, mint előtte - s nagyon hosszú ideig utána - bárki más. "Könyvek" és "írások" nem is igen segíthették, hiszen azok nagyrészt abból a forrásból merítettek, melyet a fél évszázados gyűjtőmunka során létrejött Révész-féle régiséggyűjtemény teremtett meg.

A híres halasi Révész-család sarja gazdálkodó, középvagyonos szüleinek köszönhetően tanult ember volt. Középiskolái egy részét Debrecenben végezte, majd közigazgatási pályára lépett, és már fiatalon Halas árvagyámja lett. Ekkoriban támadt fel egész életét meghatározó szenvedélye a környék régmúltja iránt: "1824-ik év óta a határban talált régi pénzekből adatokat gyűjtögettem, helynevek, Halmok, Templom, temető s szélhordta homokos tájékok körül szemlélődtem; és még a Pusztában lakó birtokosoktól, szántóktól, pásztoroktól szüntelen tudakozódtam; ahonnan pénzt vagy más talált régiségdarabokat kaphattam, azt feljegyezgettem."

Az érdekes tárgyakat igyekezett megszerezni, s vagyonos ember lévén a vásárlásokat is megengedte magának. "Gyűjtőszenvedélyére jellemző - írja Nagy Czirok László -, hogy az alsó városszéli ún. Templomhely megbontásakor, amikor annak egy részét úttöltéshez elhordták, ő hétszámra ügyelt, hogy a földhordáskor az előkerült tárgyakból semmi el ne kallódhasson. Ha megtudta, hogy valamerre régi tárgyak kerülnek elő a föld alól, rögtön a helyszínen termett, s mentette, ami még menthető volt." E gyűjtőszenvedély eredményeképpen jött létre az a régiséggyűjtemény, mely még Révész életében országos hírűvé vált.

A gyűjtemény nagyságáról nincs pontos számadatunk. Az egyik híradás szerinti 20.000 darab nyilvánvaló túlzás. Közelebb állhat a valósághoz a Lyceumi Értesítő beszámolója, mely szerint "több mint négyezer darabból álló réz, ezüst és arany - tekintélyes részben Árpádkori, melyek között unikumok is találtatnak (...)-, úgyszintén: cserép, fegyver s egyéb valódi históriai értékkel bíró darabok". Maga Révész természetesen pontos lajstromot vezetett gyűjteményéről, de feljegyzései sajnálatos módon megsemmisültek vagy elkallódtak.

Eredeti formájukban maradtak ránk azok a híradások, melyek országos archaeológiai szaklapokban jelentek meg, s a gyűjtemény egyes darabjairól tudósítanak: "Halasi birtokos, Révész György úr gyűjteményében van egy vastag cserépből készült edény, (...) alul csúcsos, középett majd éllel dudorodó, karimáján két átellenes helyen két-két lyuk van, akasztásra alkalmas". Kár, hogy pontos lelőhelyét nem tudjuk a leírás alapján Árpád-kori cserépbográcsnak. "Bronz karpereczek és gyöngyszemek (...) sőt sok egymásba font, de hamar összetörött bronz gyűrű" a temetőben, sírásás alkalmával került elő. Az Ördögárokból római ezüstpénz került Révész birtokába.

45 évvel a gyűjtőmunka megkezdése után érlelődött meg Révész Györgyben a törekvés, hogy gyűjteményét a nagyközönség számára is hozzáférhetővé tegye. 1869. május 17-től több napra megkapta a városháza termét, hogy "rendezetten" mutathassa be a halasi határból előkerült - elsősorban régészeti - leletanyagot. A kiállítás megtekintésére a "közelebbi kun községek" kerületi tisztviselői is meghívást kaptak, s mindazok, akik a gyűjteményt "szívesek voltak eddig is szaporítani." A kiállításról sajnos nincs más információnk. Annyi azonban bizonyos, hogy a Révész-féle régiséggyűjtemény ekkorra már országszerte híressé vált: "érdekes tárgyakat foglalhat magában Révész úr gyűjteménye, és igazán sajnáljuk, hogy itt Pesten nem állíthatjuk ki kellő biztosság mellett n. múzeumunkban, hol egy két hó alatt ezeren láthatják, míg Halason csak kevesen férnek hozzá azok közt, kik a dologhoz valóban értenek."

Míg a kiállítás látogatóit jórészt a tárgyak sokfélesége és szépsége nyűgözhette le, a szakemberek pontosan tudták: Révész érdeme nemcsak az, hogy "évek óta gyűjti a város körül található régiségeket s abból egy jól rendezett múzeumot állított össze", hanem a gyűjtemény "azért is nevezetes, hogy minden darabja találtatási helye is fel van tüntetve." Mai szemmel nézve ez Révész legnagyobb érdeme, hiszen ma is alapszabály az előkerült régészeti leletek pontos helyének feltüntetése. Enélkül - legyen mégoly szép is, - egyetlen tárgy sem használható fel hitelesen egy-egy terület történetének megírásához.

Ma már senkit sem találni, aki az eredeti Révész-jegyzőkönyveket látta volna. Ismét Nagy Czirok László feljegyzéseire hagyatkozhatunk csak. Tőle tudjuk, hogy Révész az évtizedek során megszerzett tárgyakról feljegyzéseket készített, azokat a begyűjtés sorrendjében pontosan lajstromozta. Nemcsak a lelőhelyeket, hanem a tárgyak leírását, méreteit, korát is feljegyezte, s numizmatikai ismeretei és szakkönyvek alapján a régi pénzeket meg is határozta. Nagy Czirok a gimnáziumi régiségtárban őrzött, s a régiségtár nagyobb részével együtt megsemmisült 11 vagy 13 bekötött lajstromot még látta, s az 1930-as évek közepén röviden kivonatolta: "Naplójából (...) 17 oldalon leírtam s lerajzoltam az általa feljegyzett és lerajzolt fontosabb talált tárgyakat, mintha csak éreztem volna, hogy írását a háború fergetege el fogja pusztítani."

Érdekes ismétlődés: Nagy Czirok László kivonatolása ugyancsak elveszett, de szerencsére ezt a 17 oldalt előbb többen is lemásolták. Évtizedek múlva, 1984-ben az azóta elhunyt dr. Nagy Lóránt helyi kutató és ismert numizmata szívessége folytán másolhattam le saját, a Nagy Czirok féle kivonatolást betűhűen tükröző példányát, melyből sajnos már hiányoztak a rajzok. A közelmúltban pedig újabb, részben rajzos példányok is feltűntek, melyek korát, eredetét és hitelességét illetően további vizsgálatok szükségesek.

A kivonatolások alapján az alábbi területekről kerültek tárgyak a Révész-féle régiséggyűjteménybe: FehértóPörnyehalom, DebeákLegelő, Debeák déli része, Debeák-Akolsík, Inoka-Pinczehegy, Balota-Református Egyház földje, Balota középső és nyugati része, Balota-Kőhalom, Bodoglár-Ördögárok, Bodoglár-Ártán halom, Fehértó-Templomhegy, Fehértó-Várhegy, Fehértó-Bibó Károly birtoka, Alsókistelek, Felsőkistelek, Füzes alsó része, Füzes-Bikádi föld, Zsana-Gyevi föld, Kőkút, Tajó, Pirtó, Eresztő, Rekettye, Alsókisszállás, Szőlőhegy, Fejetéki forrás, Sóstó, Templom-hegy környéke, katolikus temető melletti Kápolnahely, Piacz hegy, Czifra hegy, Akasztó hegy, Zöldhalom, Zsidótemető, Tófenék, Harka, Csala puszta-Templomhely.

Idézzük példaként az egyik lelőhellyel kapcsolatos feljegyzéseket: "Debeákban a legelő környékén a futóhomokos tájékról római pénzekből II. Valentiniánusé, Probusé, Constantiusé, Diocletiánusé (...) találtattak. Árpád-házból valók szintén a szél által kihordott homokos tájékon I-ső Szent Istváné, II. és III. Béláé, II. Andrásé ezüst és IV. Béláé és más kuntatár rézpénzek Későbbi uralkodók apró ezüst pénzei, I-ső Ferdinándé (...) I-ső Leopoldé. Itt találtatott 1825-ben II. András idejebeli kis képes rézkereszt, mely felvarrható volt, ily alak a pénzen is látható, hihető, hogy a Jeruzsálemi útra volt katonák viselhették. Találtatott 1816-ik évben egy ember hulla páncélosan, fegyveresen, a fegyvert vagy kardot kováccsal elrontották, a páncélt széjjel szaggatták, belőle két darabot mutathatok; nyilak, zablavas, ezüst gyűrű fej, amely keresztes, kiskések, gomb, rézfüggők. Buzogány kettő, egyik réz, vasnyéllel, másik vas; kis őrlőkő darabok, cserép darabok..."

A Révész-féle feljegyzések kivonatolásában az egyes tárgyak származási helye sajnos nincs pontosan feltüntetve, legfeljebb csak égtáj szerinti megjelölésük és olykor esetleg két, egymáshoz közel fekvő lelőhely egymástól való becsült távolsága. Így azután az egyes lelőhelyek hitelesítése kilátástalannak, de mindenképpen igen nehéznek látszik. Azt persze nem tudhatjuk, hogy az eredeti lajstromokban ennél pontosabb volt-e a lelőhelyek megjelölése, esetleg volt-e pontos vagy akárcsak hozzávetőleges térképvázlat Révész gyűjtőterületéről. Akár így volt, akár úgy, az elkallódott leleteknél is nagyobb veszteség a gyűjtő által személyesen feljegyzett és olykor lerajzolt tárgyak lelőhelyeiről készült, állítólag több kötetet kitevő lajstromok megsemmisülése vagy elkallódása. Pótolhatatlan munka volt, melyet immár nélkülözni kényszerülünk Halas és környéke történetének felvázolásakor.

Wicker Erika